HIRDETÉS
HIRDETÉS

A menekültek a zárt körülmények ellen tiltakoztak a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban.

Délután öt körül két, a zárt körülmények elleni tiltakozó menekült – egy iraki és egy szír férfi –felmászott az egyik épület tetejére. Összevagdosták magukat és azzal fenyegetőztek, hogy leugranak, ha nem teljesítik a tábor nyitottá tételével kapcsolatos követelésüket. A rendőrök a police.hu szerint tolmács segítségével meggyőzték őket arról, hogy jöjjenek le a tetőről, ennek eleget tettek, de megtagadták az orvosi segítséget. Nyolc óra körül aztán három, kiutaztatás előtt álló arab férfi a lakóépületük II. emeletének ablakába kiállva szintén kiugrással fenyegetőzött, de a rendőri felszólítás után ők is abbahagyták a tiltakozásukkal – áll a rendőrségi közleményben.

A helyi sajtó azonban ennél tömegesebb konfliktushelyzetről számolt be. A halasportál arról írt, hogy közel félszáz rendőrautó érkezett az idegenrendészeti befogadóközponthoz, de jött mentő is, amivel kórházba is szállítottak menekülteket – hogy milyen sérüléssel, nem tudni.

Kedden ugyanebből a táborból heten szöktek meg, közülük öt embert már elfogtak. A kiskunhalasi befogadó állomáson már több zendülésszerű helyzet volt az elmúlt időszakban, júniusban 300 rendőr jött ki, amikor sok százan tiltakoztak az elhelyezés és a lassú ügyintézés ellen.

Ilyen zárt menekülttáborba azok a menedékkérők kerülnek, akiknek az ügyében még nem született döntés, viszont tartani lehet attól, hogy az eljárás vége előtt megszöknek. Ide hozzák például azokat, akiket más uniós országból küldtek vissza (és ezért fennáll a veszély, hogy ismét továbbállnak). Nagy részüket a magyar kormány Görögországba szándékozik visszaküldeni, a tiltakozások elsősorban ez ellen történnek.

index.hu

Feltöltve: 2016.07.28.
Megnézve: 1248

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra