HIRDETÉS
HIRDETÉS

Három hónapra rendkívüli állapotot hirdetett a múlt pénteki puccskísérlet után Erdogan török elnök.

Recep Tayyip Erdogan azt hangsúlyozta, hogy senkinek sincs okat aggódnia a demokráciáért, a törvényességért és az alapvető jogokért. A rendkívüli állapot meg fogja védeni ezeket az értékeket a támadásoktól - fogalmazott az elnök.

A BBC beszámolója szerint Erdogan arról is beszélt, hogy a külföld nem avatkozhat bele a török ügyekbe.

A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben.

A török kormány és maga az elnök szerint is az államcsínykísérlet hátterében Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő hitszónok és az általa kiépített "árnyékkormány" áll.

Erdogan, utalva a Gülenhez hű katonákra, hangsúlyozta: "főparancsnokként magam is teszek róla, hogy megtisztítsuk a fegyveres erőket az összes vírustól".

Rendeleti kormányzás

A rendkívüli állapot lehetővé teszi az elnöknek a rendeleti úton történő kormányzást, és korlátozhatják az állampolgárok alapvető szabadságjogait. Elrendelését a török alkotmány - amelyet a török kormány népszavazás útján akar módosítani - 120-as cikkelye szabályozza, és kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén lehet elrendelni az intézkedést, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalmat lehet életbe léptetni, be lehet tiltani a gyűléseket és demonstrációkat, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak média- és sajtótermékeket az intézkedés idején.

A rendkívüli állapotot a hivatalos közlönyben kell bejelenteni, majd a parlament elé terjesztik. A törvényhozásnak áll jogában ugyanis az intézkedés idejéről, feloldásáról és meghosszabbításáról dönteni.

A rendkívül állapot a parlament jóváhagyása után lép életbe.

A török nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülését első ízben elnökölte Erdogan a puccskísérlet óta. Az ülést követően azt hangoztatta, hogy "nem kötünk alkut, ha a demokráciáról van szó", ugyanakkor nyugalomra intette a török népet, mondván, hogy a megették a szükséges lépéseket, köztük a gazdaságot érintőket is. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Törökországnak a Standard & Poor's hitelminősítő általi leminősítése nem tükrözi a török gazdaság valós helyzetét. Hozzátette, a török piacon nincsenek likviditási problémák, a központi bank határozottan kezeli a helyzetet és Törökország tartja magát a költségvetési fegyelemhez.

Rendkívüli állapotot az egyes tartományokra külön is el lehet rendelni Törökországban, a délkeleti, főként kurdok lakta Diyarbakirban és Sirnakban 1987-ben léptettek életbe rendkívüli állapotot, amelyet csak fokozatosan oldottak fel 2002-re.

Erdogan a korábban az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: más országok is köze lehetett a puccskísérlethez. Elmondta azt is, hogy az államcsínykísérletről először a sógorától hallott, elsőre nem is hitte el.

A török államfő elismerte, hogy a hírszerzés hiányosságai miatt valósulhatott meg a puccskísérlet. Beszélt arról is, hogy a nagyszabású tisztogatások a törvényesség keretein belül történnek.

A puccskísérletnek "még nincs vége"

Az államcsíny résztvevőire kitérve kifejtette: lehet, hogy a puccskísérletnek még nincs vége, előfordulhat, hogy az összeesküvők még terveznek valamit. Megjegyezte azt is, hogy az diplomáciai viszályt kiváltó incidens, az orosz vadászgép lelövése is összefüggésben lehet a Gülen szervezte puccsal, ugyanis az orosz gépet lelövő két török pilótának is köze lehetett a hitszónok vezette mozgalomhoz. A török hatóságok korábban őrizetbe vették a két pilótát.

Erdogan emellett kijelentette: amennyiben a parlament megszavazná, ő jóváhagyná a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban.

Szorosabb kapcsolatot akar Washingtonnal

A török elnök kijelentette egy szerdai interjúban, hogy nem akarja összekapcsolni az Incirlikben lévő légitámaszpont használatának engedélyezését azzal, hogy az Egyesült Államok adja ki az ott élő Fethullah Gülen hitszónokot, akit a puccskísérlet értelmi szerzőjének tart.

Békülékeny hangot megütve azt mondta az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak, hogy "Törökország és az Egyesült Államok kapcsolatai az érdekeken alapulnak, nem az érzelmeken."

"Stratégiai partnerek vagyunk" - tette hozzá.

A hatalomátvételi kísérlet után Törökországban a vezetés körében is voltak olyan hangok, amelyek szerint Washington valamilyen módon belekeveredett az ügybe.

Gülen kiadatása kérdésében az amerikai kormányzat közölte: szilárd bizonyítékokat szeretne látni, mielőtt dönt.

origo.hu

Feltöltve: 2016.07.21.
Megnézve: 1123

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra