HIRDETÉS
HIRDETÉS

Közleményt adott ki az MSZP, mely szerint a kormány a csaló brókerek pártjára állt, és kétharmados törvényjavaslattal mentesítené az MNB-t a felelősség alól. A Fidesz ezzel szemben azt állítja, az MSZP állt a csaló brókerek pártjára, mivel évekig tűrték és segítették a pénzügyi korrupciót, most pedig nem a károsultak segítését sürgetik, hiszen nem támogatják a pénzügyi felelősség szigorítását.

A közlemények teljes hosszukban:

„Az MSZP szerint a kormány a csaló brókerek pártjára áll és mentesíti a felelőssége alól Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a jegybanki törvényt is módosító, a parlament állt kedden tárgyalt törvényjavaslattal.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a javaslattal szuperhatósággá alakítanák át a jegybankot, és kizárják azt, hogy felelősségre lehessen vonni a mulasztása miatt keletkező kárért.

Mint mondta, a brókerbotrányokban egyértelmű az MNB felelőssége, az elégtelen pénzügyi felügyelettel asszisztált ahhoz, hogy a bűncselekmények megvalósuljanak, vagyis mulasztással kárt okozott.

A frakcióvezető-helyettes közölte, a törvényjavaslat elfogadásához kétharmados parlamenti többség kell, ezért a Fidesz egyeztetést kezdeményezett a pártokkal. Jelezte, az MSZP nem megy el az egyeztetésre, mert nem ért egyet az előterjesztéssel. A tárgyalásokon való részvétel feltételeként jelölte meg azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök mondjon le.

Hangsúlyozta, a jelenlegi jogszabályok is elegendőek lettek volna, hogy az MNB megakadályozza a bűncselekményeket. Tóth Bertalan kérdésre válaszolva az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló javaslatról elmondta, a jegybanknak joga lesz majd arra, hogy bírósági végzés nélkül belépjen a pénzintézetek helyiségeibe, iratokat foglaljon le, vagyis nagyjából nyomozói jogkört kap. Ezzel a jogkörrel nem lenne semmi probléma, ha felelős vezetője lenne a jegybanknak, és ha nem lenne mellette még egy rendelkezés, amely ellehetetleníti, hogy ebben a jogkörében felelősségre vonható legyen az MNB - tette hozzá."


(mszp.hu)

A válasz pedig:

„A szocialisták ma újra egyértelművé tették, hogy nem támogatják a pénzügyi felügyelet megerősítését.

Mindez korábban sem volt érdekük, hiszen kormányzásuk alatt nem szigorították, hanem gyengítették a pénzügyi felügyeleti rendszer jogait, amely a csaló brókereknek kedvezett, és amelynek köszönhetően több milliárdos csalások sorozata indult el.

A Gyurcsány-Bajnai-kormány egy évtizeden át tűrte, segítette és közpénzekkel hizlalta azt a pénzügyi korrupciót, amelyet a Fidesz-kormány leplezett le, és amelynek véget is vet.

A szocialisták, ahogy kormányzásuk alatt, most is a brókerek barátai: a károsultak segítése és a pénzügyi felügyelet szigorításának támogatása helyett ezúttal is a brókerek oldalára állnak."


(fidesz.hu)

Feltöltve: 2015.04.28.
Megnézve: 1434

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra