HIRDETÉS
HIRDETÉS

A bíróság csak kiskorú veszélyeztetése miatt találta bűnösnek a keddi tárgyaláson azokat a szülőket, akik azért kerültek a vádlottak padjára, mert a vád szerint kínozták a gyermekeiket szigetszentmiklósi házukban. A vádpontok között szerepelt a szexuális erőszak is, erre azonban nem találtak bizonyítékot.

Kiderült az is, hogy a szülők a gyermekeket rágcsálókkal és ürülékkel etették, ám az ügyészség ezt kivette a vádpontok közül, mert - és itt következik a hivatalos indoklás - “egyes keleti népek gasztronómiájában elfogadott a rovarok és rágcsálók megfelelő hőkezelés utáni élelmiszerként való fogyasztása”.

A bírónő felháborodását fejezte ki az ügyészségnek, és az indoklást elfogadhatatlannak nevezte - nem mintha ez változtatna bármin.

Bírálta a bírónő az ügyészség munkáját a nemi erőszakkal kapcsolatban is, szerinte ugyanis az ügyészség nem tett meg mindent a vádpont bizonyításáért.

A szülők két évet kaptak, ezt már előzetesben letöltötték, így szabadon távozhattak, kiskorú gyerek fölötti szülői felügyeleti jogukat a bíróság megszüntette.

blikk nyomán

Feltöltve: 2015.02.24.
Megnézve: 1739

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra